Rövid interjú Kocsmárszky Zsolt növedékemmel

2014-03-9 8:16

Miért kerestél beszédtanárt?

 

Gyerekkorom óta hadarok és problémáim voltak a tiszta, érthető beszéddel. Nem katasztrofális mertekben, de éppen elégszer kérdeztek vissza 1-1 beszélgetésben, hogy mit mondtam, hogy zavarjon.

 

Hogy esett rám a választás?

 

Neten kerestem tanárt és felnőtt emberek beszedjenek fejlesztésére – mint kiderült – elég kevés ember szakosodott. A weboldalad kellően meggyőzött, hogy felvegyem veled a kapcsolatot, innen pedig mar egyszerű volt.

 

Jártál már előttem más beszédtanárhoz? Mik voltak a tapasztalataid?

 

Meg nem jártam, így nem tudok tapasztalatokról beszámolni.

 

Milyen elképzeléseid voltak a beszédtanulásról,az órák menetéről?

 

Konkrét elképzelésem nem volt, csak sejtesem, mivel gyerekkoromban jártam logopédushoz: kisebb feladatokra számítottam artikuláció, R gyakorlatok (Lépa-Letek-Mogyoló; ennél azért jóval komplexebbek lettek az R-gyakorlatok), különböző versek és mondókák. Ehhez képest sokkal összetettebb órákat csináltunk.

 

Hogy fogadta a környezeted, hogy beszédtechnika órákat veszel?

 

Igazából kicsit próbáltam titokban tartani, mivel kíváncsi voltam, hogy észrevehető lesz-e mások által is a fejlődés. Mint később kiderült, észrevehető!

 

Az eltelt 12 hónap alatt milyen változásokat tapasztaltál a beszédeden,
kommunikációdban?

 

Egyrészt elkezdek bemelegíteni 1-1 nap/meeting előtt, mivel ez rengeteget segít. Ennek köszönhetően jobban artikulálok és lassabban is beszelek. Másrészt – hala a különböző feladatoknak – próbálok változatosabban beszelni és jobban összeszedni a gondolataimat a mondandóm előtt, hogy szépen, ütemesen tudjam átadni.

 

Megtanultam _sokkal_ jobban hangosan olvasni, nem akadok el 4-5x pillanatokra a mondatokban, hanem folyamatosan, rendesen hangsúlyozva tudok felolvasni.

 

Hány órát szánsz egy héten a gyakorlásra? Mik azok a gyakorlatok,amiket leginkább kedvelsz?

 

Általában 1-2 extra órát toltok gyakorlással, ezt naponta, kétnaponta erem el 15-20 percnyi gyakorlással. Legfőképp a verses feladatokat, nyelvtörőket, R- gyakorlatokat szeretem, de a szituációs feladatok is szórakoztatnak.

 

Hogy látod, miben fejlődtél leginkább?

 

Az artikulációm alapból javult egy szintet (habar meg messze van a kívánttól), de bemelegítéssel egész jó szintre tudom hozni. Ahhoz, hogy véglegesen javuljon a beszedem több évre van szükség, ez igaz; egyszerűen rengeteg beidegződést kell legyőzni. Viszont lehet könnyű és gyors sikereket is elérni: bemelegítéssel az ember beszéde sokkal tisztább lesz – ez engem nagyon meglepett, mert igen hamar kapsz egy kóstolót abból, hogy miképpen is lehetne beszelni!

 

A szituációs feladatoknak köszönhetően a spontán beszedem is javult, ezek egyébként különösen szórakoztatóak, mivel az embert egyszerűen olyan helyzetekbe sodorja, ami szamara nem hétköznapi és megszokott; szerintem úgy lehet igazan jól fejlődni, hogyha az ember a hatarait feszegeti. Ezek szimplán nagyon hasznosak kommunikációs szempontból, az ember megtanulja kezelni az ilyen helyzeteket.