B.Nóra

“Az ember 35 fölött már nehezen vág bele új dolgokba. Különösen, ha olyan alapdolgokról van szó, amit elvileg 3 évesen már elsajátított. Mert a beszéd ilyen. Tudjuk, hogyan kell, bár néha talán nem elég meggyőző a hangunk, nem elég erős az orgánumunk, nem elég képzettek a hangzóink. De változtatni még nagy kihívás. Én legalábbis ezeket éreztem, amikor félve megkerestem Katát. Az eltöltött közös egy év alatt nemcsak az alapokat tanultam meg, hanem végre eszközként tekintek a hangomra, előadásmódomra, amivel kifejezhetem azt, ami vagyok. Egy gyermekkórház kommunikációs vezetőjeként pedig hivatásom, hogy mindezt a legprofibbaktól tanuljam meg.
Ráadásként minden alkalom élmény volt, szórakoztató, felüdítő, pont amire a hétköznapokban szükségünk van…”
B.Nóra